Egy nem hagyományos konvencióról

szerző: Csaba Réka

Donald J. Trump-ot hivatalosan is elnökjelöltjükké választották a republikánus párt delegáltjai az ohio-i  Clevelandben tartott jelölőgyűlésen. Szinte közhely, de nem lehet elégszer elmondani: amikor valamivel több, mint egy évvel ezelőtt elkezdődött az amerikai konzervatívok előválasztási kampánya, a politikai szereplők és elemzők gyakorlatilag elképzelhetetlennek tartották, hogy az USA-ban elképesztően ismert, ám ugyanennyire megosztó, ingatlanfejlesztő milliárdos legyen végül a párt jelöltje a novemberi elnökválasztáson. Az elmúlt egy évben a  Trump-jelenség azonban számos dologban bebizonyította: a 21. századi politika új szabályok szerint működik, és a meglehetősen becsontosodott amerikai kétpárti rendszer nehezen találja a megoldást azokra a problémákra, amelyek egy része pont a hagyományos politikai intézményrendszerrel és pártokkal szembeni elégedetlenségből, illetve azok választótól való eltávolodásából fakad.

Trump már az elejétől fogva kitűnt a republikánus jelöltek zsúfolt mezőnyéből egyedülálló stílusával, amelyet szimpatizánsai magabiztosságnak és ambiciózusnak, kritizálói inkább gátlástalanságnak és veszélyesen önreflexió nélküli vakmerőségnek tartanak. Legfőbb üzenete, a’Make America Great Again’, vagyis ’Tegyük újra naggyá Amerikát!’  tökéletesen megragadta az amerikai társadalom egy jelentős részének hangulatát: az amerikai álom már nem működik úgy, mint hajdanán. Ez – részben az egyre inkább ideológiai alapon működő hagyományos, és az egyre fontosabb szerepet játszó közösségi médiának köszönhetően – minden korábbinál jobban látható és érzékelhető személyes szinten: hiszen a biztos egzisztencia kemény munkával való elérése egyre kevésbé tűnik reálisnak a társadalom jelentős része számára. Mindezt pedig globális keretbe helyezi az a bizonytalanság, amely az Egyesült Államok helyét és szerepét övezi a világgazdaságban és politikában, és a globális terrorizmus, amely minden korábbinál bonyolultabb helyzet elé állítja az USÁ-t. Az, hogy az ’újra’ pontosan melyik időszakra vonatkozik, szándékosan nem része az üzenetnek. Az viszont óriási potenciált rejt, hogy számos társadalmi csoport megtalálhatja a múltban azt az időpontot, amikor a ’neki’ relative jobb volt. Ahogy azt az érzést is, hogy bár  időközben szinte minden más csoportnak jobb lett, az ő „privilegizált” helyzete egyre kevésbé jelent valódi előnyöket. Nem nehéz látni a Trump-jelenség mögött tömegekben felsorakozó fehér, alsó-középosztálybeli férfiakat, akiknek a helyzete a leginkább megváltozott az utóbbi idők Amerikájában – és akiknek a (más csoportoknak kedvező) társadalmi progresszió egyelőre főként bizonytalanságot és frusztrációt okozott.

Trump váratlan sikere számos tanulsággal szolgálhat. Mindezek közül – az elmúlt egy év történései, és a republikánusok négy napos jelölőgyűlése alapján – kiemelkedik egy: az a stratégia, amellyel mind saját pártja, mind annak vezetői és többi jelöltje, mind a demokrata jelöltek és véleményformálók próbálták értelmezni és kezelni az általa előidézett helyzetet, nem csak hogy nem volt sikeres, de az eredményeket látva kifejezetten kontraproduktiv is volt. Annak ellenére, hogy már korábban is voltak jelei, a republikánus pártvezetés nem volt hajlandó tudomást venni róla, hogy végzetesen eltávolodott saját választóitól. Nem ismerte fel időben, hogy az establishment által támogatott jelöltjei nem működnek  a ’terepen’, és főként azt, hogy azok a hagyományos értékek és elvek, amelyek a konzervatív politika alapjai voltak Amerikában, megkérdőjeleződtek, és helyükre az identitás alapú politizálás, és elégedetlenség került. És bár a delegáltak is inkább tartoznak a párt elitjéhez, mint az egyszerű választókhoz, a pártelit számos képviselője hiába vállalta fel nyíltan, vagy hallgatólagosan, hogy nem támogatja Trump-ot, az ellenzők egy csoportja hiába próbálta kikényszeríteni a lelkiismeret szerinti szavazást (vagyis hogy a delegáltakat ne kössék az előválasztások eredményei, tehát adott esetben szavazók ellenében egy másik republikánus jelöltet támogassanak), a gyűlés egyértelműen Trump sikerével, és egyre növekvő elfogadottságával zárult.

ivanka trump
Kép: J. Scott Applewhite/AP Photo

Trump valóságtól elrugaszkodott ígéretei, az establishmenttel való szándékos szembenállása, és szándékosan konfrontálódó kommunikációja nagyon hamar látványos eredményeket hozott. Az, hogy ezt párton belüli ellenfelei először nem csak nem vették komolyan, kezdetben teret engedett építkezésének. Aztán (már demokrata ellenfeleivel kórusban) rásütötték a várható bélyegeket, mint opportunista, populista, felelőtlen, amellyel még egy kis időre elfedték az egész jelenség lényegét, és veszélyét, miközben nem találták meg azokat az eszközöket, amelyekkel fel tudták volna venni vele a versenyt. Végül az egyre több témában megmutatkozó, veszélyesen leegyszerűsítő szókimondása és különböző társadalmi csoportok elleni támadásai után egyre gyakrabban hangzottak el vele kapcsolatban a rasszista, xenofób, szexista és egyéb, politikai szalonképtelenségét bizonyítani hivatott kifejezések, amelyek azonban egyre kevésbé érték el céljukat. Sőt, azt látjuk, hogy még ezeket is sikerült saját javára fordítani: ugyanis olyan problémákra, jelenségekre és érzetekre tapintott rá ezekkel a sokat kritizált üzenetekkel, amelyek a választók számára valóságosak. Annak ellenére, vagy részben pont azért, mert az amerikai politikai közbeszéd egyik legfőbb alapelve az elmúlt évtizedekben az volt, hogy a lehető legkevesebb esélye legyen a nyílt konfrontációnak, a különböző társadalmi csoportok képviselőinek emberi mivoltukban történő megalázásának vagy megsértésének. Így viszont ezen csoportokkal kapcsolatos problémákról egyre nehezebb a hagyományos politikai-közéleti keretben beszélni, meghagyva a lehetőséget azoknak, akik viszont figyelmen kívül hagyják ezeket az elvárásokat. Ezek a szereplők pedig abból tudnak politikai tőkét kovácsolni, hogy az igazság bajnokainak szerepében tetszelegnek, miközben állításaik és megoldási javaslataik mind a demokrácia, mind az emberi jogok, mind a hagyományos keretek között működő politikai realitás szempontjából komoly veszélyeket hordoznak.

Trump is így tesz számos esetben: bűnözőknek nevezte a mexikóiakat,  a muszlimok kitiltásáról és általában a bevándorlás korlátozásáról beszél a terrortámadások kapcsán, a nőkkel kapcsolatban vég nélkül lehetne sorolni bántó, sértő, a szexizmust is kimerítő megjegyzéseit, és általában nem túl támogató az LMBTQ közösséggel szemben sem. Ehhez képest felesége, Melania Trump maga is emigránsként érkezett az USA-ba, és bár beszéde kapcsán a legizgalmasabb téma a Michelle Obamától plagizált részek voltak, fellépése sokak számára váratlanul lelkesítően hatott. Saját lánya, a sikeres, független és háromgyerekes üzletasszonyként pozicionált Ivanka aktív segítségével a gyűlés egyik legfontosabb témájává emelte a (dolgozó és gyereket nevelő) nők problémáit. Végül a melegségét büszkén vállaló Peter Thiel tech-milliárdos beszédét ovációval fogadták a küldöttek. Ezek természetesen nem többek egyelőre puszta kommunikációs eszközöknél, nem cáfolják meg Trump korábbi, komoly veszélyeket rejtő kijelentéseit, és nem tudni, hogy hosszú távon sikerül-e helyrehozniuk azokat a károkat, amelyeket korábbi megjegyzései okoztak bizonyos szavazói csoportoknál, arra viszont nagyon jól rámutatnak: Trump és csapata nagyon tudatosan használja az ellenfelei által ráaggatott jelzőket, és egyelőre sikeresen csinál előnyt abból, amit mások gyengeségének, vagyis a hagyományos, demokratikus politikai rendszerben szalonképtelennek, elképzelhetetlennek gondolnak.

Participation and Political Activity of Young Generations
Orbán új frontot nyitott

Leave a Reply

Your email address will not be published / Required fields are marked *