Kik voltak a NOlimpia aláírói?

A NOlimpia-kampány sikeresen szólította meg a pártnélküli budapestieket és a legtöbb társadalmi csoportot, ám a kormánypárti, valamint a Jobbikos szavazók jellemzően nem írták alá az íveket. Kifejezetten nagy arányban az alacsonyabb végzettségűek és a Budapest északi külsőbb kerületeiben élők adták nevüket a népszavazási kezdeményezéshez. Az Integrity Lab reprezentatív budapesti közvélemény-kutatás segítségével mérte fel a NOlimpia aláírók társadalmi és politikai hátterét.

Az aláírók nemi és életkori aktivitása a választási részvételhez hasonló mintázatot mutat: a férfiak nagyobb arányban írtak alá, mint a nők, az idősebbek pedig, mint a fiatalok. A végzettség szerinti megoszlás azonban jelentősen eltér: a legmagasabb arányban a legalacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők írtak alá, őket követi a legmagasabban kvalifikált diplomás csoport.

A NOlimpiai kampány alapvetően sikeres volt a pártpreferenciával nem rendelkezők körében is: az aláírók 36 százaléka pártot nem választó bizonytalan. A legtöbb „pártos” aláíró az MSZP-től érkezett – az összes szignó 18 százalékát szocialista szimpatizánsok adták. A Momentum Mozgalmat az aláírók 12 százaléka választaná egy most vasárnapi választáson.

A NOlimpia aláírók jelenlegi pártpreferenciája

Continue Reading


Magára maradhat a harcban a CEU-ügyben későn ébredő Momentum

szerző: Reiner Roland

Ismét népszavazásra készül a Momentum: a sikeres NOlimpia-kampányt követő 45 napos országjárás vége lényegében egybe esett a CEU működését ellehetetlenítő törvény elfogadásával, amire a mozgalom reagált is – a módosítást népszavazáson vonatnák vissza. Ezzel párhuzamosan Fekete-Győr András egy másik ügyet is a nép elé vinne: két ciklusban (más megfogalmazásban: két megválasztásban) korlátoznák azt az időt, amit egy miniszterelnök az ország élén tölthet. E feltétel (jelenlegi) célja, hogy Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet távol tartsák a hatalomtól.
Noha e két népszavazás első ránézésre beleillik a Momentum agendájába, mind az időzítés, mind a konkrét ügyek komoly kétséget keltenek azzal kapcsolatban, mennyire tudatos építkezés, átgondolt stratégia van e mostani lépés mögött.

Az elemzés a 24.hu-n olvasható ITT.


Olimpiai hátraarc: Tanulságok és következmények

Csaba Réka az Ökopolisz Alapítvány kerekasztal-beszélgetésén elemezte az olimpiai népszavazási aláírásgyűjtés politikai tanulságait.

Réka Csaba discussed the political consequenses of the petition for the referendum against Hungary’s Olympic bid with the participants of a roundtable discussion organized by Ökopolisz Foundation.#