Mi nem igazán gondolkodtunk eddig azon, hogy milyen telefonokat használunk, igazság szerint a feleségemnél mindig a design, nálam pedig a funkció és a használhatóság határozta meg a döntésemet a telefonkészülékek körét illetően. Most azonban, hogy bővül a család, és várjuk az első babánkat, nagyon fontos lett, hogy gyönyörű kijelzője legyen a telefonnak, és hogy tökéletes és egyben csodaszép képeket lehessen készíteni a készülékkel. Ennek köszönhetően persze olyan telefont választottunk, ami a tesztek alapján a lehető legjobban illeszkedik hozzánk, de mindketten a samsung márkában találtuk meg a számításainkat. Azt azért mondanom sem kell, hogy mi nem igazán voltunk felkészülve arra, hogy ezek a telefonok már nem annyira strapabírók mint a régebbi készülékek, sőt, igazság szerint a feleségem esetében az első héten előfordult az, hogy a farzsebében hagyta a telefonját és leült benne. Persze azonnal a kijelző bánta. Nem gondolt rá, hogy erre figyelnie kellene, és megmondom őszintén, hogy még én sem hallottam ilyet, de sajnos a kijelzőcsere elengedhetetlenné vált a telefonja számára.
Persze fogalmunk sem volt, hogy kit kellene felkeresnünk, nem tudtuk, hogy melyik telefon szervíz csapat lenne az, aki gyorsan és biztosan tudna segíteni a kijelzőcsere megoldásában. Persze az egyik nagyon jó barátunk azonnal a segítségünkre sietett, és megadta a város legjobb samsung szervíz csapatának elérhetőségét, hiszen ő már évek óta csak az androidszerviz.hu csapatához fordul hogy ha telefon javítás lenne számára szükséges, és mindig maximálisan meg volt elégedve a csapat lelkiismeretes munkájával és annak eredményével is. Mi sem voltunk ezzel másképp, megtaláltuk a család legújabb védelmezőjét a telefonjainkat illetően. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk ezt a telefon szervíz csapatot és a munkájukat. Biztosan nem fognak csalódni bennük.