A fiam legnagyobb meglepetése

A gyerekek a szülők szeme fénye. Ez azt gondolom így is van rendjén, és inkább legyen egy szülő elfogultabb a gyerekével szemben, mint hogy rideg és szeretet nélküli környezetben tartsa, hiszen azzal feloldhatatlan lenyomatokat hagyna a gyerek életében. Vannak ma már kifejezetten éles nevelési vélemények, amelyek mentén elindulva a szülő rögtön rájön, hogy egyrészt semmit sem érnek, másrészt pedig olyan nagyon gyorsan felnőnek a gyerekink, miért ne dajkálnánk őket ameddig még lehet, ameddig igénylik? Egy idő után már ők maguk fogják azt mondani, hogy nagyobb távolság, több önállóság szükségeltetik az életükbe, és olyankor bizony a szülő a saját szájába és nyelvébe harapva próbálja elfogadni, hogy a gyerek elkezdett felnőni és már nem az a fontos számára, hogy minél közelebb legyen a szülőkhöz, a szülők óvó tekintetéhez, hanem hogy a szárnycsapásait próbálgatni tudja.

Hogyan is lehetne elfelejteni azt, amikor még az én kisfiam is alig várta, hogy haza érjek és az ölembe bújjon, hogy alig várta az esti mesét, vagy hogy együtt aludjunk el? Nekem ez igazság szerint sosem volt teher, leginkább egyfajta ajándék, amit élvezettel és még nagyobb szeretettel csináltam mindig végig. Ma azonban már én is azon szülők közé tartozom, akik a saját nyelvüket harapdálva próbálnak egyre nagyobb teret és önállóságot engedni a gyereknek. Persze ez nekem sem könnyű feladata. Olyan apró dolgokban is megnyilvánul ez, még az én részemről is, aki tudatos valamilyen szinten, mint egy apple watch milánói szíj, amit iszonyatosan szeretett volna beszerezni az órájához, hiszen teljesen más stílus már mint egy kamasz gyereké, én azonban odáztam a dolgot, mert tudtam, hogy onnantól elindul egy olyan úton, ahol nekem már nem ugyanaz a szerepem, mint anyának, és ahol iszonyatosan szabadjára kell engednem, és ez bizony nehézséget okoz számomra. Persze ma már meg is rendeltem neki az új szíjat az applewatchshop.hu oldalról, és nemsokára át is adom neki, mert tudom, hogy ez az élet rendje, és mert tudom, hogy attól, hogy sokkal önálóbb életet él, még nagyon szeret engem és mindig is különleges kapcsolat lesz kettőnk között, ha a szerepek alakulnak is.